Írók
Spiró György
Spiró György
Született 1946 április 4-én, Budapesten. Az ELTE Bölcsészkarán magyar-orosz-szerbhorvát szakon tanári diplomát 1970-ben, az Újságíró Főiskolán újságírói és szociológusi diplomát 1972-ben szerzett.
1970 és 1971 között a Magyar Rádió újságíró-gyakornoka, ezt követően 1976-ig a Corvina Kiadó szerkesztője. 1976 és 1978 között az MTA Kelet-Európai Kutató Intézet munkatársa, 1978 óta az ELTE tanára – előbb a Világirodalmi Tanszéken, majd 1992 óta az Esztétika Tanszéken. 1981-ben lett az irodalomtudományok kandidátusa, 1997-ben pedig habilitált egyetemi docens. Széchenyi Professzori Ösztöndíjban részesült 1997 és 2001 között.
Dramaturgként dolgozott a budapesti Nemzeti Színházban 1975 és 1977, valamint 1978 és 1979 között, majd a kaposvári Csiky Gergely Színházban 1981-tól egészen 1992-ig. A szolnoki Szigligeti Színház igazgatója 1992 és 1995 között. A Színházművészeti Főiskola tanára 1989-től 1997-ig.
Irodalmi és tudományos ösztöndíjakat kapott Lengyelországba, Jugoszláviába, a Szovjetunióba, Csehszlovákiába, és az USA-ba.
A magyar PEN, a Dramaturg Céh, a Szépírók Társasága, az IRKA tagja, a Magyar Írók Szövetségének tagja 1975-től 1998-ig (ekkor kilépett).
A Fogság című nagyregényét 2005 márciusában jelentette meg a Magvető, és ezzel egy időben újra kiadásra kerül Az Ikszek című regénye is. Spiró Györgynek korábban nem jelent meg regénye a Magvető gondozásában, a Fogság a 2005-és év irodalmi szenzációja volt, több elismerésben is részesült, köztük az Aegon Művészeti Díjban, melynek szakmai zsűrije így méltatta Spiró monumentális regényét: „úgy falatja magát, mint a legprofibb lektűr, és olyan mélyre megy, mint az európai filozófia legnagyobbjai…”. 2006-ban, Spiró György hatvanadik születésnapja alkalmából a Magvető Széljegyzeteket fűzött, amely tartalmaz egy interjút a szerzővel, a regény megírásához használt legfontosabb források jegyzékét, kritikákat, és a Fogság világát idéző időrendi táblát, rajzokat, fényképeket. A regényhez külön weboldal is készült: www.fogsag.hu
2007-ben jelent meg A Jövevény című regény átdolgozott kiadása Messiások címmel. Kalandregénybe illő fordulatokkal teli történetet tár az olvasó elé Spiró, amelyet az élet írt. A Messiások hősei Párizsban, a 19. században éltek, mégis kortársainknak érezhetjük őket.
A Magvető Kiadónál megjelent művei
A békecsászár (1982); A közép-kelet-európai dráma (1986); Csirkefej (1987); Az Ikszek (2005); Fogság (2005), Fogság – Széljegyzetek (2006), Messiások (2007); Feleségverseny (2009), Tavaszi Tárlat (2010), Kémjelentés (2011)
Filmjei
Elveszett illúziók (Gazdag Gyulával és Győrffy Miklóssal - 1982); Szalbierz ( Az Imposztor , Krakko - 1984); Opera Mydlana ( Szappanopera - 1999); Kvartett (Vecsernyés Jánossal - 2000; Dogrywka - 2002)
Műfordításai
Wyspianski, Krleza, Gombrowicz, Csehov, Shaw, J. Krasinski, Iredynski, Koljada, Bogajev drámái; Milutin Petrovic, Karasek, Baranczak, Zagajewski, Milos és mások versei
Díjai
József Attila-díj (1982), Erzsébet-díj (1990), Déry-díj (1993), Madách-díj (1994), Szép Ernő-díj (1997 és 2004), Az évad legjobb drámája díj az alábbi művekért: Az Imposztor – 1984, Csirkefej ¬– 1987, Kvartett – 1998, Koccanás – 2004, A Budapesti Drámaverseny első díja a Honderűért (1998), Babérkoszorú-díj (1998), A Szépírók Társaságának díja A Jégmadár című regényért (2002), Harsányi-díj (2002), Az évad legjobb darabja a Dramaturg Céh szerint az Elsötétítés (2002), A Magyar Alkotóművészek Egyesületének irodalmi nagydíja (2003), Pro Urbe Budapest (2004), Magyar Köztársaság Érdemrend Tiszti Keresztje (Polgári Tagozat, 2005), Prima Díj (2005), A Magyar Zsidó Kultúráért díj (2005), Füst Milán-díj (2005), Magyar Művészetért-díj (2005), Kossuth-díj (2006), a Győri Könyvszalon alkotói díja (2006), AEGON Művészeti Díj (2006), ZAIKS-díj (2006), Gundel művészeti díj (2006), Angelus Közép-Európai Irodalmi Díj (2010)
-
Margitszigeti Szabadtéri Színpad
2025-ös évad a Margitszigeti Színházban
A Margitszigeti Szabadtéri Színház az idén is elhozza a világ legjobbjait, a legnagyobb nemzetközi és hazai sztárokat. Új musical-, opera-, balettbemutatók, koncertek és csak a Margitszigeten látható produkciók készülnek.
-
Müpa
Müpa 20 – Generációk ünnepe
Müpa igazi sokgenerációs találkozóhellyé vált, éppen ezért idén március 15-én és 16-án egy maratoni hétvége keretében ünnepeljük ezt a kerek évfordulót -
Műcsarnok
Lukáts Andortól búcsúzunk
A 81 éves korában elhunyt Lukáts Andor a rá figyelő szakma szerint „színészkirály" volt. De akik együtt dolgozhattunk vele, akár Kaposváron, akár - mint legutóbbi műcsarnoki kiállításán - a szeretni való nagy művészt csak így szólítottuk: Luki. Ez kifejezte kollégáival kialakított harcos-bensőséges viszonyát. Éri Ildikó, Szegő György -
Kolozsvári színház
Újra a kolozsvári színház műsorán a Hamlet!
A Kolozsvári Állami Magyar Színház január 11-től újra műsorára tűzi William Shakespeare: Hamlet című tragédiáját Tompa Gábor rendezésében. -
Interjúk
„Mindennek az Egyetemi Színpad az oka.”
Jordán Tamás egy rendkívül sűrű életpályát tudhat maga mögött az Egyetemi Színpadtól Szombathelyig. Volt rendező, színházigazgató, színházi fesztivál igazgató, tanár és mind a mai napig színész, nagyszerű közös produkciók részese és emlékezetes szólóestek előadója. 1961-től máig követjük, hogy hogyan próbálta mindig megteremteni a számára legfontosabb lényegét a színháznak: hogy az egy agóra legyen, egy találkozóhely, ahol az emberek kezet nyújtanak egymásnak. Farkas Éva
-
Centrál Színház
David Auburn Pulitzer- és Tony-díjas darabja a Centrál Színházban
A Centrál Színházban február 8-án lesz az Egy bizonyítás körvonalai című előadás premierje Puskás Tamás rendezésében.