Írók
Pintér Béla

Budapest, 1970. szeptember 21.
Jászai Mari-díjas magyar színész, zenész, drámaíró és rendező a Pintér Béla és Társulata alapító-vezetője. A magyar alternatív színjátszás fontos, meghatározó szereplője. Az Avisura Színáztól a Goda Gábor társulatig számos formációban szerepelt, közben autodidakta módon képezte magát.
1998-ban alapította saját társulatát, első,bemutató a Népi rabélet 1998. december 19-én volt. Azóta 29 darabot írt ebből kettő a Katona József Színház számára írt.
Játszott a Krétakör Teatro Godot című előadásában.
A társulatot ma már az egyik legfontosabb magyar színházi alkotóműhelyként tartják számon itthon és külföldön. Színházi fesztiválok vendégeként mutatták be előadásainkat New Yorktól Moszkván át számtalan európai nagyvárosban. 2013-ban megjelent Pintér Béla első drámakötete. Darabjai közül német, cseh, lengyel és kínai nyelven is olvasható jó néhány. 2018-ban megjelent a Pintér Béla Újabb drámák kötete is.
Író, rendező:
Népi rablét (1998), Kórház, Bakony (1999), A Sehova Kapuja (2000)
Öl, butít, Parasztopera (2002), Gyévuska (2003)
A Sütemények Királynője (2004), Anyám Orra (2005), Korcsula (2007)
Árva Csillag (2007), Az Őrült, az Orvos, a Tanítványok és az Ördög (2007)
A Démon Gyermekei (2008), A Soha Vissza Nem Térő (2009)
Párhuzamos Óra (2009), Szutyok (2010), Tündöklő Középszer (2010)
Kaisers TV, Ungarn (2011), A 42. hét (2012), Titkaink (2013)
BÁRKIBÁRMIKOR (2014), Fácántánc (2015), Szívszakadtig (2017)
Ascher Tamás Háromszéken (2017), Jubileumi Beszélgetések (2019), Anyaszemefénye (2019), Vérvörös Törtfehér Méregzöld (2020)
Marshal Fifty-Six (2021), Az Imádkozó (2022)
Előadások:
Népi rablét (1998), Kórház, Bakony (1999), A Sehova Kapuja (2000)
Öl, butít, Parasztopera (2002), Gyévuska (2003), A Sütemények Királynője (2004)
Anyám Orra (2005), Korcsula (2007) Árva Csillag (2007)
Az Őrült, az Orvos, a Tanítványok és az Ördög (2007)
A Démon Gyermekei (2008), A Soha Vissza Nem Térő (2009)
Párhuzamos Óra (2009), Szutyok (2010), Tündöklő Középszer (2010)
Kaisers TV, Ungarn (2011), A 42. hét (2012), Titkaink (2013)
BÁRKIBÁRMIKOR (2014), Fácántánc (2015)
Szívszakadtig (2017), Ascher Tamás Háromszéken (2017)
Jubileumi Beszélgetések (2019), Anyaszemefénye (2019)
Vérvörös Törtfehér Méregzöld (2020)
Kitüntetései, díjai:
1996
Legjobb férfi alakítás: Teatro Godot: Béla (Krétakör Színház, rendező: Schilling Árpád)
1999, 2000
Alternatív Színházi Szemle: Legjobb előadás
1999, 2000
Színikritikusok Díja
2000
Üstökös-díj (kiemelkedő fiatal rendezők díja)
2003
Jászai Mari-díj
2005
Hevesi Sándor-díj
2007
A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje
2012
Szép Ernő-jutalom
2013
Dottore-díj Vidor Fesztivál a legjobb előadásért – Pintér Béla: A 42. hét, Pintér Béla és Társulata
2014
Artisjus Irodalmi Nagydíj
2015
Párhuzamos Kultúráért díj
2016
Vámos László-díj
2016
Színikritikusok Díja: A bajnok - A legjobb új magyar dráma/színpadi szöveg
2020
Baumgarten-díj
2021
Pro Urbe Budapest díj
-
Művészek írták
Tündérpalota, ma – Csongor és Tünde
A Csongor és Tünde drámairodalmunk harmadik óriása – színpadra állítása örök kihívás volt és lesz. Vörösmarty Mihály instrukcióként nagy mennyiségben írt elő szcenikai csodákat, varázslatokat, amelyektől 1830 óta a mű nem a rendezők, inkább a látványtervezők álma. Szegő György
-
Örkény Színház
Momo – az Örkény és a Delta Produkció közös bemutatója
Az Örkény Színház december 19-én mutatja be Michael Ende: Momo című új családi előadását. A produkció együttműködő partnere a Delta Produkció, akivel közösen azon dolgozunk, hogy a mű leglényegesebb üzenetei a hétköznapjaink részévé váljanak. -
Budapest Bábszínház
Ünnepi programsorozat a Budapest Bábszínházban
Karácsonyfadíszítés, jótékonysági akció és szilveszteri koncert. Idén is folytatódnak a hagyományok a Budapest Bábszínházban. A gyermekotthonokban élő gyerekek gömbökbe rejtett kívánságait is teljesíti a társulat -
Sepsiszentgyörgyi színház
Székely öko-románc a Tamási Áron Színházban
Radu Afrim írta és rendezte a sepsiszentgyörgyi színház Kommuna – székely öko-románc című legújabb előadását. Az eredetileg román nyelven írt szöveget Dálnoky Réka és Sándor László fordításában állítja színpadra a társulat december 2-án. -
„Holnap ráküldöm az ösztönt!” – Csuja Imre előadása
Csuja Imre merész kalandra vállalkozik: december 15-én 19 órakor először áll ki a budapesti MOM Kult színpadára, hogy a saját életéről meséljen.
-
Nemzeti Színház
Egy függöny, amely mesél - új előfüggöny a Nemzetiben
Advent harmadik vasárnapján december 14-én, a Nemzeti Színház történetének egyik legkülönlegesebb és legünnepibb pillanatát éli meg: bemutatásra és átadásra kerül az új nagyszínpadi előfüggöny









