Írók
Toepler Zoltán
Toepler Zoltán 1975/76-ban született, mégis, ma 40 éves.
Alig több, mint 6 hónapos, amikor családi körében elhiteti, hogy
tud olvasni. Csodagyereknek tartják, még alig tud járni, de már úgy
zongorázik, mint Kurtág György. 5 éves korában kiválóan
halandzsázik angolul és németül, s rá 1 évre, kibontakozik írói nagysága,
úgy költ időmértékes verseket oroszul, hogy a nyelvet sohasem tanulja.
Ő is, mint annyi nagy elme, rossz tanárok kezébe kerül, iskolai
tanulmányai derékba törnek, ám kamaszkorában már jelentkezik
az udvarlás területén megmutatkozó zsenialitása, a világ legcsodálatosabb nőjét kéri feleségül, édesanyját, ám apja ellenzi a házasságot.
Egyetemi tanulmányait akkor kezdi, amikor végre megvan a 8 általánosa,
4 első és 4 második, és úgy tesz, mint akinek van érettségije.
A new yorki Blöffakadémián szerez diplomát, ahol ma is a
halandzsatanszéket igazgatja, növendékei a világ számos pontján
dolgoznak a médiában, vagy vezetik politikai pártok listáit.
Az önéletrajzi ihletettségű, A látszat dzsal című színművet tulajdonképpen
nem is ő írta, hanem legendás élete alapján leghűségesebb
követői jegyezték le.
Alkotói díjak, ösztöndíjak
2000 Örkény ösztöndíj
2001 Vilmos díj
Drámák
Egyszer élünk – örökké – sok jelenet – sok szereplő
Toepler, Platón, Garaczi
A Michelangelo-rejtvény – 2 rész – sok szereplő
Ó, Moliére - bohózat
Brahms és a macskák (Garaczi Lászlóval) – 17 kép – sok szereplő
Előjáték az Üvegcipőhöz – 15 jelenet – 3 ffi, 1 nő
A látszat dzsal – bohózat – 2 rész - 3 ffi, 2 nő
Donhuán – 2 rész – sok szereplő
Korpusz(rémdráma)
Bemutatók
Toepler, Platón, Garaczi
2002 Zsámbéki Szombatok r: Jámbor József
Előjáték az üvegcipőhöz
2003 Rádiószínház, Magyar Rádió, r: Solténszky Tibor
Brahms és a macskák
2003 Káva színház r: Tóth Miklós
2003 Kolozsvári Nemzeti Színház, r: Szilágyi Palkó Csaba
A látszat dzsal
2004 Egri Gárdonyi Géza Színház r.: Csizmadia Tibor
Ó, Moliere
2005 Soltis Lajos Színház, r.: Solténszky Tibor
Korpusz
2008.02.28. Stúdió-K Színház, Budapest, r: Géczi Zoltán
-
Müpa
Müpa 20 – Generációk ünnepe
Müpa igazi sokgenerációs találkozóhellyé vált, éppen ezért idén március 15-én és 16-án egy maratoni hétvége keretében ünnepeljük ezt a kerek évfordulót
-
Műcsarnok
Lukáts Andortól búcsúzunk
A 81 éves korában elhunyt Lukáts Andor a rá figyelő szakma szerint „színészkirály" volt. De akik együtt dolgozhattunk vele, akár Kaposváron, akár - mint legutóbbi műcsarnoki kiállításán - a szeretni való nagy művészt csak így szólítottuk: Luki. Ez kifejezte kollégáival kialakított harcos-bensőséges viszonyát. Éri Ildikó, Szegő György -
Kolozsvári színház
Újra a kolozsvári színház műsorán a Hamlet!
A Kolozsvári Állami Magyar Színház január 11-től újra műsorára tűzi William Shakespeare: Hamlet című tragédiáját Tompa Gábor rendezésében. -
Interjúk
„Mindennek az Egyetemi Színpad az oka.”
Jordán Tamás egy rendkívül sűrű életpályát tudhat maga mögött az Egyetemi Színpadtól Szombathelyig. Volt rendező, színházigazgató, színházi fesztivál igazgató, tanár és mind a mai napig színész, nagyszerű közös produkciók részese és emlékezetes szólóestek előadója. 1961-től máig követjük, hogy hogyan próbálta mindig megteremteni a számára legfontosabb lényegét a színháznak: hogy az egy agóra legyen, egy találkozóhely, ahol az emberek kezet nyújtanak egymásnak. Farkas Éva -
Centrál Színház
David Auburn Pulitzer- és Tony-díjas darabja a Centrál Színházban
A Centrál Színházban február 8-án lesz az Egy bizonyítás körvonalai című előadás premierje Puskás Tamás rendezésében.
-
Interjúk
„Mindent össze tudtam sűríteni egy tekintetbe”
Kulka János pályája során az ország legkiválóbb társulataiban játszott, emellett rengeteget koncertezett, hangoskönyveket olvasott fel, szinkronizált, tavaly tavasszal színészeknek járó egyik legnagyobb elismeréseként beválasztották a Nemzet Színészei közé. Barna Zsombor