Írók
Toepler Zoltán

Toepler Zoltán 1975/76-ban született, mégis, ma 40 éves.
Alig több, mint 6 hónapos, amikor családi körében elhiteti, hogy
tud olvasni. Csodagyereknek tartják, még alig tud járni, de már úgy
zongorázik, mint Kurtág György. 5 éves korában kiválóan
halandzsázik angolul és németül, s rá 1 évre, kibontakozik írói nagysága,
úgy költ időmértékes verseket oroszul, hogy a nyelvet sohasem tanulja.
Ő is, mint annyi nagy elme, rossz tanárok kezébe kerül, iskolai
tanulmányai derékba törnek, ám kamaszkorában már jelentkezik
az udvarlás területén megmutatkozó zsenialitása, a világ legcsodálatosabb nőjét kéri feleségül, édesanyját, ám apja ellenzi a házasságot.
Egyetemi tanulmányait akkor kezdi, amikor végre megvan a 8 általánosa,
4 első és 4 második, és úgy tesz, mint akinek van érettségije.
A new yorki Blöffakadémián szerez diplomát, ahol ma is a
halandzsatanszéket igazgatja, növendékei a világ számos pontján
dolgoznak a médiában, vagy vezetik politikai pártok listáit.
Az önéletrajzi ihletettségű, A látszat dzsal című színművet tulajdonképpen
nem is ő írta, hanem legendás élete alapján leghűségesebb
követői jegyezték le.
Alkotói díjak, ösztöndíjak
2000 Örkény ösztöndíj
2001 Vilmos díj
Drámák
Egyszer élünk – örökké – sok jelenet – sok szereplő
Toepler, Platón, Garaczi
A Michelangelo-rejtvény – 2 rész – sok szereplő
Ó, Moliére - bohózat
Brahms és a macskák (Garaczi Lászlóval) – 17 kép – sok szereplő
Előjáték az Üvegcipőhöz – 15 jelenet – 3 ffi, 1 nő
A látszat dzsal – bohózat – 2 rész - 3 ffi, 2 nő
Donhuán – 2 rész – sok szereplő
Korpusz(rémdráma)
Bemutatók
Toepler, Platón, Garaczi
2002 Zsámbéki Szombatok r: Jámbor József
Előjáték az üvegcipőhöz
2003 Rádiószínház, Magyar Rádió, r: Solténszky Tibor
Brahms és a macskák
2003 Káva színház r: Tóth Miklós
2003 Kolozsvári Nemzeti Színház, r: Szilágyi Palkó Csaba
A látszat dzsal
2004 Egri Gárdonyi Géza Színház r.: Csizmadia Tibor
Ó, Moliere
2005 Soltis Lajos Színház, r.: Solténszky Tibor
Korpusz
2008.02.28. Stúdió-K Színház, Budapest, r: Géczi Zoltán
-
Sepsiszentgyörgyi színház
Évadkezdés próbakezdéssel Sepsiszentgyörgyön
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színháznál Albu István igazgatói kinevezése óta először dolgozik együtt a társulattal, a Menedék című előadás rendezi, az első próbát augusztus 26-án tartották.
-
Temesvári Csiky Gergely Színház
színJÁTÉKOK Temesváron
A színJÁTÉKOK látványos felvonulása a színház elöl indul augusztus 27-én soha nem neveztek még ennyien, látványos lesz, amint végigvonul a városon többszáz színész, színházi ember, köztük hat színházigazgató. Száva Enikő -
Forte Társulat
A Forte Társulat Gyöngyélet című előadása vendég Kolozsváron
A Kolozsvári Állami Magyar Színház nagyszínpadán vendégszerepel augusztus 28-ána budapesti Forte Társulat Gyöngyélet című előadása. Az Ugron Zsolna szövegéből készült produkciót Horváth Csaba rendezte. -
Jókai Szinház
Nemzetközi fesztivállal indul a Békéscsabai Jókai Színház új évada
A szeptember 10–12. között megrendezett háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok hat versenyprodukcióval mutatkoznak be, a programban egy határokon átívelő koprodukcióban készülő ősbemutató is szerepel. -
Véget ért a 36. THEALTER fesztivál
A MASZK Egyesület a THEALTER július 19. és 25. között harminchatodik alkalommal rendezte meg nemzetközi színházi fesztivált. A hét nap alatt négy helyszínen húsz előadás várta a közönséget THEALTER
-
Kisvárdai színházi találkozó
A Sopro nyerte a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiváljának fődíját
A Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválját június 26. és július 4. között rendezték meg, amely idén is a határon túli és az anyaországi magyar színházak legizgalmasabb előadásait, alkotóit és közönségét gyűjtötte egybe.










